Olvastam valahol az alábbi idézetet:
„Aki a vagyonára büszke, annak nincs vagyona; aki az erejére büszke, annak nincs ereje; és aki a tudására büszke, az nem tud semmit.”
Első pillantásra mélynek és elgondolkodtatónak tűnik. De ha megállsz egy percre, és a józan eszeddel végiggondolod, rögtön kibukik belőle az ellentmondás. A valóság ennél jóval árnyaltabb: lehet, hogy a hencegő számláján valóban ott a pénz. Lehet, hogy a kérkedő tényleg fel tudja emelni azt a nehéz súlyt a teremben, és az is lehet, hogy a gőgös szakember mögött valós, kikezdhetetlen tudás áll. A fizikai valóságot és a létező képességeket nem lehet elméleti szavakkal meg nem történtté tenni.
Akkor mégis miért hajtogatja ezt szinte az egész önfejlesztő közeg és a filozófiai irodalom? És miért hisszük el automatikusan, hogy aki nem az ő könyveik szabályai szerint él, annak a színfalak mögött törvényszerűen nyomorult és üres az élete?
Amikor a szabályok válnak teherré
Amikor az ember elindul az önismeret útján, ritkán teszi unalomból vagy puszta kíváncsiságból. Én tizenkét éven át küzdöttem mentális nehézségekkel, szorongással, pszichológustól jártam pszichológusig. Hosszú évek kellettek ahhoz, hogy külső segítséggel, valamint a különböző gondolkodásmódok és filozófiai irányzatok megismerésével végre működő válaszokat találjak a saját elakadásaimra. Megtaláltam azt, ami nekem segített talpon maradni és rendet tenni a fejemben.
A tanulás elején viszont hihetetlenül könnyű átesni a ló túloldalára.
Lelkes vagy, szívod magadba az új elveket, és hirtelen mindent szigorú szabályok szerint akarsz átalakítani. Úgy érzed, azonnal ki kell rekesztened az életedből minden külső zavaró hatást, és patikamérlegen kell mérned minden percedet. Aztán kinyitod az ajtót, és szembejön a mindennapi valóság:
- Jól hangzik a tanács, hogy ne használj semmilyen közösségi médiát, de próbáld meg ezt elmagyarázni az óvodában vagy az iskolában, ahol a pedagógusok épp ezeken a zárt felületeken osztják meg a gyerekekkel kapcsolatos legfontosabb információkat.
- Jól hangzik, hogy zárd ki a híreket és a világ zaját, miközben az utcán, a boltban, a rokonoknál vagy egy munkahelyi kávézás közben úgyis azonnal eléd kerülnek.
- És elméletben remekül mutat a napi többszöri elmélyülés, a hosszú olvasás vagy az ideális edzésrutin, miközben ott van a család, a munka és az ezer apró hétköznapi kötelezettség, amit szintén egyben kell tartani.
A könyvekben és tanításokban nem azért van ennyiféle módszer, hogy mindegyiket egyszerre magadra erőltesd. Ha az összes létező elvet és technikát egyszerre akarod betartani, pillanatok alatt kiégsz, és elkezdesz csalódni magadban. A folyamat legvégén pedig már nem a külvilág zaja miatt érzed rosszul magad, hanem azért, mert képtelen vagy megfelelni annak a mesterséges, hibátlan képnek, amit saját magadnak állítottál fel.
Kinek a baja, ha a másik nem szorong?
Ahogy az évek során egyre jobban kiismertem az emberi elme működését, akarva-akaratlanul elkezdtem figyelni a mintákat másokon is. Láttam helyzeteket, amikor valaki villogott a javaival, az új autójával, a drága holmijaival, a pozíciójával vagy éppen a megingathatatlan véleményével. És bevallom: egyből bekapcsolt a belső reflex. Az a csendes, intellektuális gondolat, hogy „hát igen, ő még az egója rabja, ő még nem tart ott, ahol én.”
Időbe telt, mire megálltam, és mertem igazán őszinte lenni magamhoz:
De én hol is tartok? Mitől becsülendőbb az, ahol én vagyok?
Én azért kerestem a belső békét, a tudatosságot és a szigorú elveket, mert a korábbi állapotom lelkileg tarthatatlanná vált. Nekem létkérdés volt a megoldás, mert a saját belső viharaimat másként nem tudtam lecsendesíteni. De mi van akkor, ha a másik embernek semmi baja nincs azzal, ahogyan él? Mi van, ha valaki nem kompenzál semmit, hanem egyszerűen csak büszke, és örömét leli abban, hogy megmutathatja, amit elért?
A villogás és a kérkedés sokszor kizárólag a mi saját értékrendünkben számít súlyos hibának. Lehet, hogy kívülről nézve visszatetsző vagy idegesítő a stílusa, de ez még nem jelenti azt, hogy belül üres lenne. Nem biztos, hogy éjszakánként szorong, nem biztos, hogy hiányérzet gyötri – sőt, könnyen lehet, hogy sokkal mélyebben és nyugodtabban alszik, mint mi, akik órákon át elemezzük a lélek rezdüléseit.
Az önfejlesztő szerzők és a filozófusok hajlamosak azokat tévúton járónak beállítani, akik olyan életet élnek, amit ők maguk nem tudtak volna elviselni. De nem segít a tisztánlátásban, ha belelátunk egy belső törést vagy lelki nyomort egy mentálisan teljesen egészséges emberbe csak azért, mert nem a mi mércénk szerint rendezi be az életét.
Nem kell minden szöget beverni
A könyvek és a filozófiai rendszerek kétségkívül mélyen ismerik az emberi elmét, de a tanításaik nem kötelező érvényű dogmák, hanem csupán eszközök a felmerülő problémák megoldására.
Van egy találó mondás: attól még, hogy kalapács van a kezedben, nem kell a világ összes szögét beverned.
- Ha elakadsz az életben, ha szorít a belső feszültség, vagy elragadna az indulat, kinyitod a ládát, és előveszed a megfelelő szerszámot a helyzet kezelésére.
- De ha valami magától is rendben működik az életedben, felesleges filozófiai elméletekkel darabjaira szedni, és mesterséges hibákat keresni ott, ahol nincs semmi baj.
A valódi önismerethez hozzátartozik a saját határaink józan felismerése is. Gyerekkorom óta játszottam számítógépen, és hosszú éveken át ragaszkodtam hozzá. Mégis el kellett engednem. Be kellett látnom, hogy ez nem valódi kikapcsolódás volt, csupán menekülés: amíg három órán át ültem a gép előtt, addig elnémultak a gondok, de amint kikapcsoltam a monitort, a feszültség szinte azonnal visszatért. Nem épített fel bennem semmit.
Ezzel szemben a rendszeres súlyzós edzés és a könyvek elmélyült olvasása valódi bázissá váltak nálam. A fizikai terhelésből jövő jóleső fáradtság és az olvasottak feldolgozásának utóhatása nem múlik el a terem ajtajában vagy a füzet becsukásakor – órákkal, sőt napokkal később is fenntartja azt a belső nyugalmat, amire valóban támaszkodni tudok.
Ha van elég önismereted ahhoz, hogy tisztán lásd magadat, nem kell minden létező szabályt és elméletet magadra húznod. Ha valami nem fáj, nem szorongat és jól működik, felesleges megjavítani – sem a saját életedben, sem másokéban.
